3. rész: az összeesküvők
/Helyszín: valószínűleg szakadt lakás, annak is valószínűtlenül szakadt szobája. GM jön, egy szál bugyiban, melltartóban. Szájából lóg a cigi, fülében -s ezentúl mindig is ott lesz- fülhallgató. Rádióvevőn keresztül ANY kiabálása hallatszik, távolról, elmosódottan, néha halkabban, máskor kissé erősebben. GM leül a készülék elé, kezébe veszi a még tök új NM-t, közben szórakozottan hallgatja vevőből kiszűrődő hangokat. Jön I, aki mindig olyan, mint egy cirkuszi állatszelidítő hős, s szinte mindig úgy is van öltözve (fekete keménykalap, csíkos mellény, fekete zakó, hosszú, fekete csizma, és valahol a keze ügyében mindig ott az ostor). Belecsókol GM nyakába, kicsit belehallgat ő is az adásba./
GM: -Azt hiszem, mi mindketten zsenik vagyunk, a magunk módján, igaz, drágám?
I: -Semmi okunk a szerénységre! Te például, mint fülig szerelmes, kezdő munkaerő... Csak az ágyjeleneteket tudnám feledni! Nem sikerülnek kissé túl élethűre? Őszintén megmondom, néha motoszkál bennem a kisördög...!
GM /finoman megfogja I nemiszervét a nadrágján keresztül/: -Először is, a kisördög bennem szokott motoszkálni, ráadásul és hálistennek, nem is olyan kicsi. Remélem, nem állsz le itt le nekem féltékenykedni! Mivel a te terved ezt kívánja meg tőlem, én Jean d'Arc-ként feláldozom magam, szigorúan az ügy érdekében!
I: -Jó, jó, de Jean d'Arc szűz volt!
GM: -Szépen el is égették egy jó nagy máglyán! Ennyit a szüzesség előnyeiről!
I: -Háát, ezért a máglya-dologért neked se kéne épp a szomszédba menned! De azt ismerjük el, két ilyen zsenit még nem hordott a lábán a föld. Mást ne is említsek, az a jóindulatú kis levélke anyucinak, XX!
GM: -És a te terved...! Néha sajnálom, hogy a zsenialitásodat csak én ismerhetem, bár -jelen esetben- talán jobb. Még mindig biztos vagy benne, hogy végig tudjuk csinálni?
I: -Persze, ne izgulj! Ha mindent úgy csinálsz, ahogy megbeszéltük, nem lehet baj! Hallgasd csak az adást, nehogy lemaradjunk arról a pillanatról, amire már oly régóta várunk!
/I el, GM -még mindig cigi és unott érdeklődés a NM irányába- a vevő felé fordul. Egyszerre csak a veszekedés hangjai felerősödnek. GM lassan leteszi az újságot, láthatóan nagyobb figyelmet fordít a hangokra. Átszellemült tekintettel felhangosítja a vevőt (köszi!), így már mi is tisztán halljuk a következőket.)
ANY: -Igenis, elég volt! Most rögtön elmegyek! Nehogy megpróbálj elém állni, mert keservesen megbánod! Majd értük jövök, amikor biztosan tudom, hogy a macádnál vagy! Takarodj előlem! Nagyszerű, hát ez tényleg fantasztikus, hogy csak segíteni akarsz! Hát, te tényleg annyira rendes vagy; azt se tudom, hogyan tudnám meghálálni neked! Haha! Őt tényleg sajnálom, de legalább nem kell végighallgatnia az apja szánalmas nyöszörgését! Azonnal állj félre! A soha viszont nem látásra!
/Az ANY mondatai között AP érthetetlen, motyogó tiltakozásféléjét halljuk. ANY közben el, ajtó be, falak beleremegnek. I be, a közjáték neki is feltűnt. GM felpattan./
GM: -Ez az! Ütött az óránk! Kapjuk össze magunkat, és futás! Még jó, hogy van egy kis időnk!
/Vadul öltözködnek./
I /lihegve/: -A kölyök vele van?
GM /szintén lihegve/: -Azt hiszem, nincs! Rá majd később lesz gondunk. /További kis kapkodás./ Kész vagy?
I /gonoszul mosolyogva, egyenest bele a kamerába/: -Úgy érzem, időtlen idők óta, XX /és felmutatja a kloroformos üveget/!
4. rész: ANY-nak annyi!
/ANY bőgve vezet. Esik az eső, sötét van. Az út tengerparti szerpentin, mely tűkanyarokkal megspékelve ereszkedik lefelé. I a hegytetőn áll, ahonnan belátni az egész terepet. Szóval, ANY bőgve vezet, az ablaktörlő vígan és szorgalmasan dolgozik. ANY kicsit rángatja a kormányt, trombitálva fújja az orrát, lassan dolgozza lefelé magát. I észleli az autót, amely kissé imbolyogva halad. Beleszól a rádióadóba./
I: -Jön! Mindjárt odaér! Rajtunk kívül sehol senki! Csak úgy, ahogy megbeszéltük! Kezdheted, XX!
/Kiszélesedő kanyar. Álló autó mögött egy alak integet. Az illető sárga esőkabátban van, lehetetlen nem észrevenni. ANY megáll mellette, és letekeri a túlsó ablakot./
GM /benéz a letekert ablakon/: -Elnézést, de valahogy teljesen leállt az autóm, és azt sem tudom, mit nézzek rajta. Ráadásul nem is érzem túl jól magam. Bevinne a városba, persze, ha egyáltalán oda megy? Már vagy negyedórája állok itt, és maga az első, aki erre jön.
ANY /szipogva, orrát törölgetve/: -Persze!
/Kinyitja az ajtót, GM beül./
ANY: -Remélem, nincs valami komolyabb baja, mert a kórház elég messze van.
/Kicsit méregetik egymást./
GM: -Á, nem veszélyes; azt hiszem, terhes vagyok!
ANY: -Akkor csak vigyázzon magára. Nem ázott át? Nem fázik? Van egy pokróc a hátsó ülésen. /Kicsit mennek./És, ezek szerint, most boldog?
GM: -Hát, hogy őszinte legyek, nem igazán. A leendő papa ugyanis nős.
/ANY-nak kissé sok a mai nap, és gyanakvás költözik a szívébe. Alaposabban szemügyre veszi útitársát. Egy sárga esőkabátos, fekete hajú, tulajdonképpen semmitmondó nőt lát maga mellett. Gyanakvása alábbhagy -még meg is rázza a fejét-, viszont kezdi érdekelni az eset./
ANY: -És most mi lesz? Elválik a papa?
I /még mindig fenn a hegytetőn, idegesen/: -Hé, kisanyám, nehogy elrontsd itt nekem a dolgot! Csak semmi felesleges diskurzus! Különben is, mindjárt ott vagytok! A szerepedre koncentrálj!
/Fentről látjuk a helyszínt. Dupla hajtűkanyar, ANY-ék a hegyoldal felőlihez közelednek. A következő a tenger felőli; szakadék, alant háborgó tengerrel. GM a hegyoldal előtti egyenesben elkezd köhögni. Öklendezve./
ANY /őszintén aggódva/: -Megálljak?
/GM nem válaszol, viszont egyre erősebben öklendezik. Egyértelmű, meg kell állni. Az autó pont a kiszélesedő kanyarba ér; ANY félrehúzódik, és megáll. GM kipattan a kocsiból; öklendezik, továbbmegy, öklendezik, odébbmegy. ANY elcsigázottan a kormányra hajtja fejét. Fentről azt látjuk, hogy egy kivilágítatlan kocsi gurul lefelé, hangtalan. A kanyar előtt megáll. I jelentkezik./
I: -Itt vagyok!
/GM abbahagyja az okádékoskodást. Csend. Csak az eső, s a szél. ANY-nak feltűnik az okádási hangok teljes hiánya. Inkább az aggódás, mint a félelem szól belőle./
ANY: -Hahó!
/Nincs válasz, kutat ő./
ANY: -Hahó!
/Ezt mondja még egyszer, miközben pár lépést tesz előre, találomra. És észreveszi GM-et, aki egészen közel hozzá, néhány lépésnyire, guggol. Megindul felé./
ANY: -Minden rendben van?
/Nincs válasz. Mikor már csak pár lépésnyire van GM-től, az hirtelen felpattan, megfordul, és ugyanazzal a lendülettel ledobja magáról az eső kabátot. Ott áll rövid, szőke hajjal; testhez álló, vörös pulcsiban; domborítós fekete miniszoknyában; hosszú, vörös műkörmökkel; azaz pontyosan úgy, mint AP munkahelyén./
ANY: -Mit jelentsen ez?!
/Félig mérgesen, félig értetlenül teszi fel a kérdést. Majd lassan legurul a tantusz, s mikor leesik, kinyújtott kézzel rámutat GM-re./
ANY: -Maga?! Maga az?!
/Ahogy elindul, hogy valahogy megtépázza a családrombolót, a következő hangot hallja./
I: -XX!
/ANY elkerekedő szemmel megfordulna, de I fürgén rászorítja ANY szájára és orrára a kloroformos kendőt. ANY egy kis ideig dulakodik I-ral, és ezenközben le sem veszi szemét a gúnyosan-galádul mosolygó GM-ról. Összecsuklik./
I /arrébb húzza az ájult ANY-t/: -Gyere ide, és tartsd szemmel, amíg én belövöm a kocsiját!
/Beül ANY kocsijába, és becélozva az alsó kanyart, kiszáll./
I: -Tegyük be a vezetőülésbe; te fogd a lábát!
/Nem könnyen, de betuszkolják ANY-t a vezetőülésbe. I rákapcsolja ANY-ra a biztonsági övet, és rádönti őt a kormányra. Előremegy, leellenőrzi a kerekek állását. Visszasiet a vezetőhöz, üresbe teszi a váltót, kioldja a kéziféket. Kis rásegítést igényel a manőver./
I: -Kicsit be kell tolnunk!
/Nekiveselkednek, tolják. A kocsi egyszerre csak nekilódul, begyorsul. Hirtelen megszólal a duda, de hangja távoli, a viharos időben mindössze múló epizód. Az autó hangos csattanással neki a korlátnak,s áttöri azt. Belezuhan a háborgó tengerbe; placcs./
GM: -Remélem, nem tér magához!
I: -Ha magához is tér, legalább nyolcszor megfullad, mire kiszabadítja magát a biztonsági öv és a légzsák fogságából! Úgyhogy -viszlát, anyuci, találkozunk a mennyekben! Ne vedd zokon, de mi azért nem sietünk utánad.
GM: -Hol találkozunk?! A mennyekben?!
I: -Igazad van, az tényleg maga lehet a dögunalom! Jelöljük be inkább a poklot! És ha már ott vagyunk, fűtsünk mi be Lucifernek! Te, csak úgy mellesleg, nem kéne nekünk sürgősen eltűnnünk innen, mielőtt valaki -tök véletlenül- erre járna?
GM: -Hű, tényleg!
/Felszaladnak I kocsijához; bepattanynak, oszt -tsikorgó gumikkal, és megfordulva- el./
5. rész: ANY temetése
/Temetés, temetőben, temetésidőben. AP lehorgasztott fővel, mellette RG, aki rettenetesen sír. Kép odébb, valahol hátul, fekete fátyollal takarva-rejtőzve, GM. Egyszerre ő is elkezd sírni. Kép el, megkeresi a temető szélén, autója mellett álldigáló I-t. Fülhallgatójában hitetlenkedve hallgatja, hogy GM sirdogál. Elképedve kérdezi:
I: -Te meg miért bőgsz?
GM /egy pillanatra abbahagyva a sűrű könnyhullatást/: -Valami kis közünk nekünk is volt hozzá, nem?!
I /a női logika rejtélyes működésére újra rácsodálkozva/: -XX!
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Szállás Mályi-Tó Tavírózsa Üdülőház!
► Észak-magyarországon, Borsod Megyében, Miskolc környékén, Mályi tóparton, Magánszálláshely, Zöld övezetben, Üdülőövezet, Csendes helyen várja leendő vendégeit.
malyiszallas.hupont.hu
2. GYORS LAKÁS MEGOLDÁS, ÉPÍTKEZÉS NÉLKÜL.
► A MOBILHÁZHOZ NEM KELL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY, NINCS MEGHATÁROZVA, HOGY MEKKORA TELEKRE LEHET TELEPÍTENI!
mobilhaz-kulcsrakeszen.hupont.hu
3. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest
► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.
meszarosredonyos.hupont.hu
4. Munkaerő Bérlés, munkaerő kölcsönzés
► Munkaerő bérlés hatékonyan, olcsó áron. Szakképzett munkaerő. 1 munka ára 1000,-Ft. Munkaerő kölcsönzés referenciákkal.
munkaeroberles.hupont.hu
5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
mangotattoo-bodypiercing.hupont.hu
6. Medencefűtés
► Medencefűtés napenergiával. Ingyen melegvíz a medencéjébe. Medencefűtés napkollektor segítségével. Fűtse medencéjét, melegítse a medence vízét napenergiával.
medencefutes.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. ASE Repülőklub Motoros Sárkány Szakosztály Tököl
► Ahogy anyukánk mondaná: repülj fiam, de csak lassan és alacsonyan!
ase-tokol.hupont.hu
3. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
4. Mofetta gyógy-gáz kúrával az érbetegség, érszűkület hatékony kezelése
► A Mofetta az alsóvégtagi érszűkület, a szív és agyi érbetegségek megelőzésének és/vagy kezelésének eszköze lehet
erbetegsegkezeles.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Vízvezeték szerelés, Fűtésszerelés és Csatorna bekötés. Garancia! 21 év szakmai tapasztalat! Precíz, megbízható munkavégzés! Korrekt árak! Hétvégén és ünnepnap is hívhat! telefonszám: 06-70-944-14-01 e-mail: vizvezetekszerviz@gmail.com
vizvezetekszerviz.hupont.hu
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
8. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
► Jó szórakozást ezen a szuper oldalon! ;)
cukiika.hupont.hu
11. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
12. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző
► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.
botijank.hupont.hu
13. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
14. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
15. JÓSKUCKÓ Az Én világom,~My dreams, my life, my thing..
► HA AZ EGYEDÜLI IMA AMIT ELMONANÁL EGÉSZ ÉLETEDBEN ,ÍGY HANGZANA "KÖSZÖNÖM"MÁR AZ IS ELÉG LENNE..... (Meister Eckhart)
csillagporok.hupont.hu
16. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
17. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
18. Korcsolyaoktatás. Művészi görkorcsolya oktatás, elsőként az országban
► GÖRKORCSOLYA, KORCSOLYAOKTATÁS - MÛKORCSOLYA OKTATÁS - MŰVÉSZI GÖRKORCSOLYA OKTATÁS, MŰKORCSOLYA EDZÉS - JÉGPÁLYA - EDZŐTÁBOR
gorkorcsolya.hupont.hu
19. twilight, és latin sorozatok
► A mai és a régi kedvenceink
sorozatok.hupont.hu
20. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
21. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
mosogepszerviz.hupont.hu
22. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
23. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
24. Weboldal eladó
► Csapjatok le még MA erre a ritka ajánlatra! A jatekman.hupont.hu eladásra került. Részleteket lejjebb olvashatjátok!
jatekman.hupont.hu
25. http://naruto-shippuuden.hupont.hu
► ezen az oldalon nagyon sok minden megtalálható a NARUTOROL és remélem sokan jöttök mert télleg jó oldal.
naruto-shippuuden.hupont.hu
► "Számoljon és spóroljon, szobánként akár 30.000- 40.000 Ft-ot is Nálunk! Szépítse fillérekből lakását, hogy lakásból otthont teremtsen!" Ha Ön elégedett mi is azok vagyunk! AKCIÓ!!Tekintse meg Májusi Júniusi akcióinkat!-5%,-10%,-20%,-50%!
kummertapeta-festek.hupont.hu
27. FM Group World=élvezet-minőség-fizetés
► Világmárkás parfümök alternatívái megfizethető áron,élvezhető minőségben! Rendelés,csatlakozás: Müller Szilvia Az FM Group termékek hivatalos forgalmazója!
fmillatok.hupont.hu
28. Varázskezek
► egy kis segítség lelkes pedagógusoknak, kreatív anyukáknak, szorgos háziasszonyoknak
varazskezek.hupont.hu
29. VITÉZTELEP
► Az I. Világháborús aktív és veterán vitéz-katonacsaládok, illetve Szeged-Halas-Szabadka városok földjeiről érkező szorgalmas emberek lakhelye. 1927-től 1948-ig Kelebia-Vitéztelep, 1949-től felszámolták, a környék mai neve: Kisszállás-Négyestelep.
viteztelep.hupont.hu
30. Szélvédő javítás Győr Puskás Tivadar u. 19.
► Szélvédő javítás Győr, szélvédőcsere Győr akár azonnal, hétvégén is, +36 70 602 6000. Kőfelverődés javítás, repedt szélvédő javítás.
szelvedojavitasgyor.hupont.hu
► ez az oldi a legjobb lovas oldal, itt mindent megtalálsz amit keresel!!!!!!!!!!!!!!
ismertetok.hupont.hu
32. Csajos Világ
► Dream to reality - Transformation
amazing-life.hupont.hu
33. Kutyakiképzés háznál, Bentlakásos képzés! Kutyás bemutatók!
► Vizsgázott kutyakiképző vállalja kutyája képzését, engedelmességre nevelését, őrző- védő felkészítést az ön otthonában! Panzió megőrzés, vizsgára felkészítés akár a kutya mindennapos képzése panziónkban. Határidőre való kiképzés!
kutyakikepzesotthon.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
35. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
ve-epker.hupont.hu
36. Silver Fang
► Ezüst Nyíl rajongók figyelem!
gng.hupont.hu
37. JenFe testsúlykontroll tapasz
► a szép alakért, mellyel könnyen eléri a kívánt testsúlyt diéta, és fogyókúra nélkül. Beállítja a helyes anyagcserét, méregtelenít, lebontja a zsírpárnákat, csökkenti a narancsbőrt, vitalizál, javítja a koncentrációt, és a kedélyállapotot.
fogyni-jenfe.hupont.hu
38. Emo?? Igen! Egy Emo Modelles oldal!
► Katie Babyfayce, Kiki Kannibal, Sharlotte Desinty! Itt minden emo modellt megtalálsz!
emomodellek.hupont.hu
39. Berényi Károly amerikai óriásposta tenyésztő honlapja.
► Nyugodt vérmérséklet, gyönyörű testforma, kitűnő tollszerkezet.
karcsigalambasz.hupont.hu
40. Gazdálkodj okosan! Több mint játék!
► A több mint 40 éves, nagy sikerű magyar társasjáték internetes verziója, személyre szabható karakterekkel!
gazdalkodjokosan.hupont.hu
41. FC Barcelona
► Folyamatosan bővül...
fcccbarcelonaaa.hupont.hu
42. Nincs itt mese győzni fog a PVSE! PVSE Bácsalmás Serdülő csapata
► Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és a vereség is meg van bocsátva!
pvse-serdulo.hupont.hu
43. Minecraft
► Sziasztok, ez a minecraft játékot mutatja be, és segít jobbá tenni. Remélem hasznotokra fog válni, vagy tanultok valami érdekességet :)
minecraftbrowse.hupont.hu
44. Magyar Howrse
► Ez egy olyan oldal, amely a magyar howrse-szal foglalkozik. Kellemes időtöltést kívánok az oldalon!
hun-howrse.hupont.hu
45. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
► (ügvözöllek az oldalamon)ezen a honlapon infókat lehet szerezni.a honlap(szerkesztés alatt.).
miley-selena-demi.hupont.hu
47. Babaügyintézés - szülés utáni hivatalos teendők ügyintézése
► Minden, amit a baba születése után tudni kell a kismamáknak....
babaugyintezes.hupont.hu
48. BONSAI VÁSÁRLÁS BUDAPEST - BONSAI BOLT BUDAPEST - ONLINE BONSAI SHOP
► ONLINE BONSAI SHOP BUDAPEST! VÁSÁROLJON BONSAIT SZAKÜZLETBEN!
bonsaivasarlasbudapest.hupont.hu
49. A miskolci Szent Imre-templom honlapja
► Miskolc-újdiósgyőri Római Katolikus Plébánia
miskolcszentimre.hupont.hu
50. Sárberki Óvoda Szivárvány Óvoda telephely
► "A gyermek védtelen kis teremtmény, akinek gondját viseljük, e gondoskodásért cserébe, nap mint nap mindazzal a szeretettel halmoz el minket, amit mástól nem kapunk meg." - Susanna Tamaro -
sarberkiesszivarvanyovoda.hupont.hu
51. HACCP Élelmiszerbiztonság - A BIBLIA
► HACCP Élelmiszerbiztonság Alfája és Omegája
pecs-varos.hupont.hu
52. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
konyveles-konyveloiroda.hupont.hu
53. DRAGON FORCE TEAM - KARATESULI
► MOZOGJ, ÉLJ EGÉSZSÉGESEN, TARTOZZ KÖZÉNK!
karatesuli-dragonforce.hupont.hu
► Minden amit a valóságsowról tudni lehet! ;)
vv-villa.hupont.hu
55. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
56. Mamiházipraktika
► Háztartási ötletek, receptek, sütés-főzés, varrás, kézimunka, takarítási praktikák
mamihazipraktika.hupont.hu
57. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
candidadieta.hupont.hu
58. Bobcat.hupont.hu | kötelező vizsgálat,üzembehelyezés
► Bobcat kötelező időszakos vizsgálat, üzembehelyezés, Budapesten, és országosan, szakértővel, korrekt árakon, megbízhatóan, szakszerűen, gyorsan, kedvező árakon!
bobcat.hupont.hu
► Lakás szépítésére készített dísztárgyak, apróbb bútorzatok.
viragladak-polcok.hupont.hu
60. Siculus Erdélyi Kopó Kennel
► Erdélyi kopó, őseink vadászati öröksége, hungarikum.
erdelyi-kopo.hupont.hu
61. Naturcolor közelebb hoz az Egészségesebb környezethez.
► Álláskereső Ausztriában, Absolulte Live,Power Fruit, Akció, Bio, Ezüst, Festék, Háztartási, Hobby, jobsuche, jobanzeigen,Wohnung suche, lakk, Stellenangebot, web shop, Réz, Tanácsadás
multimix.hupont.hu
► Mindenkinek ajánlom a csodálatos írásos kézimunkáim megnézését, rendelését és vásárlását: pirosak-fehérek-kékek és feketék; terítők-abroszok-párnák és falvédők: www.irasoskezimunkaim.hupont.hu
irasoskezimunkaim.hupont.hu
► Kiskunfélegyháza, Deák Ferenc u. 4. Márkáink: Bioeco, Emis, Prestige,Rieker, Tamaris, Laura Messi, Claudio Dessi, Cohnpol-Bis, és még sok más! Hívj nyugodtan: +36703824726 vagy írj email-t: adelborbely@yahoo.com Facebook/Léda cipőbolt
ledacipo.hupont.hu
64. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
65. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
► Bronzkefe,szénkefe Tel.:+36 30 4941848 levélcím: 53gyula19@freemail.hu
bronz-szenkefe.hupont.hu
67. A Legjobb weblinkek egy helyen"
► Online televiziot nézne?Lemaradt a Hiradásról,innét megnézheti,csak a linkre kell kattintani"Vagy talán astartlapban keres valamit innét beleéphet!!!!,Esetleg Digitális Müholdvevőre van szüksége a Megoldás Glover " Stb érezze jól magát"
weblinkek.hupont.hu
68. sonic-x
► ez a oldal sonic-x el foglalkozik!!
flatout.hupont.hu
69. Phineas & Ferb
► Tudj meg mindent a híres meséről!
phineasandferbfan.hupont.hu
70. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
► Minőségi holland bútorok kedvező áron Emődön Kossuth út 111.sz. alatt.Tel.szám: 70/ 277-69-68
lapuholland.hupont.hu
72. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kisgrofo.hupont.hu
► KYANI - egészség és jó(l)lét. A Kyäni Egészség Háromszög villámgyorsan segít hozzájutnia testünket az összes vitaminhoz és tápanyaghoz, melyeket a mai tevékeny életmódunk megkövetel. Kyäni - 100%-ban természetes alapanyagok!
paueragi.hupont.hu
74. Sziszipanzió
► Balatonparti panzió,saját strandal,szaunával,medencével,balatonra néző szobákkal
balatonisziszipanzio.hupont.hu
75. Boldog Mama-Baba
► Amikor boldog a kisbaba ,akkor boldog a kismama ! Élvezd az anyaság minden pillanatát !
boldogbaba-mama.hupont.hu