29. rész: MA esete a disznóvágással.

/Téli táj, mindent akkurátusan beterít a hó. Két parasztembert látunk a képen. Fekete csizmába, fekete nadrágba és mellénybe vannak öltözve, csak az ingük fehér. Fekete kalap, nagybajszos arcok. Ismeretlenek. Nem nevetnek; nevetlenek, de nem neveletlenek. Apa és fia. A szabadban egy baromi nagy asztal mögött állnak, és pakolgatnak. Hideg van, látni a lehelletüket. Az utolsó lehelletükig. Egy kislány -nyolcévesforma, szőke hajjal és ártatlankék szemekkel- lesi a készülődést. Rozália. Mint legkisebbnek -ráadásul lánynak- kuss a neve. Megszokta. Felnőtt korában majd a "Leánykori neve" rovatokba rendre a "Kuss Rozika" nevet fogja megadni. De ott még nem tartunk. Nem is fogunk./

/A két férfiember beszélget. Szószátyárkodnak. Főleg a fiú./

I. Disznóölő: -Eljött ez a nap is.

II. Disznóölő: -El.

I.: -Na, erre igyunk!

II.: -Igyunk!

/Isznak egy kupicával, megtörlik a szájukat az ingujjal, pakolgatnak. Nem sietnek. Ráérnek. Mi is. Úgy egy perc múlva./

I.: -Mindjárt megyünk ki!

II.: -Mindjárt.

I.: -Na, erre igyunk!

II.: -Igyunk!

/Isznak még egy kupicával, újra megtörlik a szájukat az ingujjal, tovább pakolgatnak. Nem sietnek. Még mindig ráérnek. Most látjuk, miket pakolgatnak. Kések, villák, kanalak, fésű, kefe, hajszárító, franciakulcs, fúró, WC-pumpa, izzó, géppisztoly, félig felfújt lufi, zokni, egy vekni kenyér, stb./

I.: -Csípős ez a mai reggel!

II.: -Csípős!

I.: -Na, erre igyunk!

II.: -Igyunk!

/Iszás, törlés, pakolás. Még háromszor, felgyorsítva. Ennek okából a magasröptű párbeszédeket is cincogva, gyakorlatilag érthetetlenül halljuk./

/Rendes kép Rozikára, kinek két szájszéle lefelé elmozdul, azaz lassan legörbül a szája. Elszalad, kissé botladozva, bár neki alkoholügyileg erre különösebb oka nincs. Talán annyi, hogy egy méterekkel méretekkel nagyobb fapapucsban próbál navigálni. Igen, ez megadhatja az okot; azonban arra nincs magyarázat, miért is kezd sírni. Egyszerre az ólhoz ér. MA szálláshelye egy kisebb kutrica, melyet fakerítés vesz körül. Rozika bekandikál az egyik résen. Arcán -szeméből kifolyólag-  könnycseppek gördülnek lefelé, úgy mondja./

Rosalie Kuss: -MA, édes MA! Itt vagy, drága MA-m? 

/Ettől kezdve bentről, MA szemszögéből látjuk a befelé lesdeklő leánykát, és a helyszínt./

MA /óriásikat szuszog és röffent, és nyekeg, és böfög; disznó módon viselkedik, az már egyszer biztos; támadólag/: -Hol a Szent Vályúban lennék szerinted, kisanyám, haaa?

/A disznótipikus hangok a fenti mondat elhangzásakor, és még cirka 5 másodpercig szünetelnek, majdan tovább folytatódik a röfögés, csámcsogás, szuszizás. Az elbájoló kis hercegnő pedig folytatja vala, ímigyen./

Rosalie Kuss: -Mennyi szép időt is töltöttünk együtt! Mikor még apró kis malacka voltál, de sokat játszottunk! Fel-alá szaladgáltunk az udvaron! Feltúrtuk a veteményest némi répáért! Rájaröfögtünk a tyúkokra! Megkergettük a Bodri kutyát! Incselkedtünk a Kormos cicával! Bent aludtál a tűzhely alatt! De ennek már vége!

/Újra a szőke, kékszemű ártatlanság orcáját látjuk, közvetlen közelről, kissé alulról, felfelé. Elváltozik. A kép legnagyobb részét az illető szája tölti be. Innen zubognak alá a következő, gyűlölködő, gonoszan elhangzó, a kamerába fröcsögő mondatai. Amit a disznóvágással kapcsolatosan említ, azok egy-egy rövid pillanatra, ínycsiklandozóan villannak fel./

Rosalie Kuss: -Mert kolbász leszel és főtt máj! Véres hurka leszel és lacipecsenye! Töpörtyű leszel és májas hurka! Sült oldalas leszel és csülök pékné módra! Hurkaleves leszel és rántott szelet! 

/Váratlanul arculatot vált, és újra elkezd sírni. Úgy mondja./

Rosalie Kuss: -Szegény MA-m! Szegény, szegény MA-m! 

/Bőgve el./

/MA bőrébe bújunk, ámbár ez nem egyszerű feladat, lévén teljesen ki van töltve. Zsírral. Pópa, szelence; róka, szellentsz-e? Szóval, sikerült. MA tovább fészkelődik, röfög, horkangat, csámcsog, míg csak egyszerre csend támad. Csak a szél süvítése töredezi meg néha a győzésre álló hangtalanságot. MA rájön, hogy a helyzet fokozódik./

MA /felháborodottan/: -Mi??!! Ezeknek rám fáj a foguk?! Úgy képzelik, hogy csak úgy felfalhatnak? Kolbász leszek és főtt máj? Véres hurka leszek és lacipecsenye? Töpörtyű leszek és májas hurka? Sült oldalas leszek és csülök pékné módra? Hurkaleves leszek és rántott szelet?

/Ahogy így sorolja, egyre jobban kezd folyni a nyála; szörcsög, nyalogatja a szája szélét, meg ilyenek. Ezeket mi mind nem látjuk, mivel az ólban sötét van, és MA-nak különben sincs tükre. De az általa kreált hangokból  egyértelmű, hogy -amúgy mellesleg- ha nem ő képezné a felsorolt étkek nyersanyagát, akkor ő is szívesen lenne kannibál./

MA /méltatlankodva/: -Nanana! Nanananana!! NaNaNaNaNa-NaNa!!! Csak nem?! Márminthogy én?! Engem?!?! Abból ugyan nem esztek! Meg belőlem se! No, hadd lássam csak, kinek nem tetszik a pofám?! Kinek tetszene, sülve-főve?!

/Szemből látjuk, amint MA kikászálódik a kuckójából. Az építmény recseg-ropog, dülöngél, imbolyog balra-jobbra-előre-hátra-keresztül-kasul-le-föl (+ az összes maradék igekötő), majdan összezuhan. Előbukkan MA, aki mára egy óriási disznóvá épült. Már az is kész valószínűtlenség, hogy miként is fért el egy ekkora állat Rózsaszín rucija vele együtt nőtt, de itt-ott szakadt, valamint igen mocskos. Ám feje a hegyes füleivel maradt eredeti méretű, így azt nem mondhatjuk rá, hogy nagyfejű./

/A kivégzőosztag ezenközben összeállt. Inkább azt mondhatjuk és láttatjuk, hogy összeborult, mivel a két -eredetileg emberi lénynek tűnő- pálinkaszivacs csak úgy közlekedő- és ütőképes, ha vállvetve teszik meg a romos ól felé vezető utat. Alaposan felszerelkeztek, mindenféle van rájuk aggatozódva. Nevesen Uzi, minigilotin, merőkanál, budikulcs, sztetoszkóp, biciklilánc, toronyóra-lánc, eszterlánc, és még satöbbi is. Hangulatosan dülöngélve, itt-ott kissé felbukva, majd újra felbukkanva, nehézkesen elérnek az atomizálódott malacszállásig. Itt találják szembe magukat óriástestű-kisfejű kvázi-áldozatukkal, ki is két csülkén áll. Ezen állapotában mintegy három fejjel magasabb, mint a mészárosok. Azok döbbenten mérik végig leendő áldozatukat; megrázzák búrájukat, és egy pillanat alatt kijózanodnak. Csak a testük látszik, miközben -39,5 fokos- lázas sietséggel szórják le magukról a döglesztő  cuccosokat. Egyszerre a zsebükbe nyúlnak, s előrántanak két, leveles karalábét. A konyhakertieket a kezekben közelről látjuk, majd a kép nyit, s döbbenten vesszük tudomásul, hogy a két krapek átalakult egy kisebb és egy nagyobb Harry Potterré (életkor tök ((még egy zöldség; hogy lehet ennyi ződséget összehordani?)) mindegy, a lényeg a felismerhetőség. Mintha a kezükben tartott növény a varázspálcájuk lenne, MA felé emelik. A még egészben lévő disznótoros nem tudja, mi az ábra, de ösztönei azt súgják, sok jóra nem számíthat (ezt -mondjuk- már eddig is sejtette). Hátat fordít merénylőinek, és elpucolna. Késő! (Juj, de izgulok!)/

Két Harry Potter /hivatalos pálcahasználati hangon/: -KARALÁBÉ!

/MA-t szemből látjuk. Alighogy elhangzik a fent említett varázsszó, két mellsője hirtelen rászorul a hasára. MA hitetlenkedve szemléli a dolgot./

Két H. Potter /újfent, majdnem ugyanúgy/: -KAR-A-LÁBÉ!!

/MA még nagyobb döbbenetére a két hátsó lába felugrik, és leszorítja az egyébként már a hasára rögzült kezét. Ő maga fenékre pottyan; kisebb földrengés. Nagyon buta, egyben ijedt arcot vág./

Két H. Potter /harmadszor is, azonképp/: -KAR-A-LÁBÉ!!!

/MA tehetetlenül, hatalmas döngéssel, arccal előre. Közepes földrengés./

Öregebb Potter /a fiatalabbnak/: -Ugye megmondtam, hogy a "kar a lábé" hatásos varázslat?

/Elindulnak tehetetlen áldozatuk felé. Két lépés után azonban visszaváltoznak az eredeti gyilokmesterekké, ugyanabbéli állapotuk és felszereltségük megőrződve. Kétoldalról körbebotorkálják a kiterített disznót, majd a fejénél megint összegyűlnek. Elkezdik lehajigálni magukról a kinyírási eszközrendszereket, majd -ide-oda csámpázva- egy-egy, az élet kioltására ténylegesen alkalmas eszközt magukhoz vesznek. Az egyik egy AK 47-est, a másik az Excaliburt. Közben többször feldőlnek, szétcsúsznak, eltaccsolnak. Prédájuk feje és szeme -a földön hason fekve- rémülten követi mozdulataikat./

I. /akadozva, imbolyogva/: -Te, én nem t'om aztat végigszemlélőzni, hogy a nézésével rám néz. 

II. /lásd: I./: -Én se migen. 

I.: -Akkor most igen vagy nem?

II. -Nemigen!

/I. úgy dönt hogy kézbe veszi az igazságszolgáltatás menetének további irányítását, még ha ez az illetőnek nem is tetszik. Jól megfogja, nehogy kicsússzon a markából./

I. /még mindig/: -Csinájjuk háturul, mint a kocsmáros a Marissal a borospútnál!

/Na, ezen jót röhögnek, még intenzívebben dőlnek balra-jobbra-előre-hátra-rézsűsen, a vidámkodástól majd becsinálnak. MA is szívesen a gatyába trottyantana, ha lenne neki. Pólója van csak, abba azért nehéz egy kissé. Bár semmi sem lehetetlen, mint tudjuk./

II.: -Benne lennék én is, meg a Marisban is!

/Tovább viháncolnak, s lassan -apró kitérőkkel- elvándorolnak a sertés hátsójának irányába. Odaérkezve, kissé elbizonytalanodnak. Szemlézik az óriási valagat./

I.: -Oszt most mit csináljunk? Van ennek szíve? Hun van a szíve ennek?

II.: -Szerintem te kezdjél el lűni észveszejtve, mint Nagy Ferkó a Piroskát az uborkaföldön...,

/Folytatódó nyihogás, látszólag Mary Juana által befolyásolt tánccal dúsítva./

II.: ...-én meg kaszabolom, mint Kovács Géza bácsi a Jónás Tibit, mikor megtudta, hogy ő vette el a lánya szüzességit.

/Lásd: kissé fentebb./

/Nekikészülnek. Közben lassan erősödő morgásra figyelnek fel. A hang MA felől jön, gyomortájékból. A kivégzőosztag tanácstalanul leereszti a fegyvert. Már a belső hang olyan hangos, hogy csak. A hó hérok értetlenkedve húzigálják a vállukat, húzzák össze szemöldöküket és nadrágszíjukat is. Féloldalról látjuk, hogy lassan széthúzódnak, elválnak egymástól (közös megegyezéssel) MA seggének partjai. (Nem, nem látunk bele, maga disznó!) A majdnem-gyilkosok szeme elkerekszik; lelki szemeik előtt látják, mi mindent (és mennyit! te atyagatya!) képes kibocsájtani egy ekkora állat. Rémülten és megigézetten bámulják MA kloákáját, mely egyszerre csak megrándul, és mélységes csend támad. Lélegzet előre- és visszafojt./

MA segge: -Nyisszpuuk!

/Ezzel az ártalmatlan, nyüszítésszerű hanggal egyetemben, egy kis gázgömböcske csisszan ki onnan. Lebeg a levegőben. Zöld, méregzöld. Mintha dzsinnek szeretnének kiszabadulni belőle, úgy nyomódnak ki oldalai mindenhol. A két pali (jaj, tudom már, ők id. és ifj. Szabó Pál!); szóval, a két Pali megkönnyebbülten, térdet csapkodva hahotázik. Azt hiszik, hogy csak ennyi volt. Hogy vége. Még nem tudják, hogy még nincs. Csak nekik. Meg még sokan másoknak. Így hát önfeledten verik tenyereikkel lábukat. Míg csak bekövetkezik a nagy durranás. Szétrobban a méregzöld. Ahogy szétterjed, úgy fakul a színe. Végül amolyan okkermustár sárgára-halványbarnára vált. De akit elér, annak annyi! Legelébb a Szabó család hímtagjai, majd a kis Rosalie (aki mégsem fogja leánykori neveként a Kuss Rozáliát megadni, úgy tetszik), aztán a tenyeres, egyúttalpas Szabó anyó, aztán a fingfelhő beteríti az utcát (kamera lassan emelkedik, de csak addig, hogy még lehessen látni a megmurdeló falunépét), aztán a falut. Szóval, aki csak beleszippant, az másodpercek alatt feldobja a pacskert. A kamera fel, térképszerűvé válik a táj, de csak amolyan iskolás skicces-vicces a kinézete. Látni, hogy terjed a puki, s ahol valami települést ér, az hamar lenullázódik egy piros kereszttel, keresztbe. Viharos terjedése idővel lassul; ettől kezdve már a kutyát se érdekli a dolog, úgyhogy húzzunk a képpel el./

/Vissza hőseink falujába. Borzalmas a látvány: mindenütt hullák, elszórva. Mintha csak egy neutronbomba végezte volna el áldatlan tevékenységét. Itt is tetem, ott is egy terem; járó motorú kocsi letekert ablakából egy fej, a túloldalon egy test kandikál kifelé, utóbbi kezei nyújtva. A kamera szinte kétségbeesve kószál a holttestek között. Úgy tűnik, vége a dalnak, be lehet csukni a boltot, itt még a temetkezési vállalkozó is beadta a kulcsot. Kámpec dolóresz! Ám hallga! Füttyszó hallik, és nem madáré! Az nem bírna ilyen csú(fos) dallamot vidámkodni! Kamera ide-oda kapkodva keresi a nóta forrását, mígnem hirtelen -messziről- egy biciklis tűnik fel. Semmi kétség, ezeket a bizarr életjeleket ő lökdösi fel az éterbe. Kép vált, a kamera a biciklis jobb derekától előre mutatja az utat. A rettenetes fütyölés folytatódik, tulajdonosa vígan kerülgeti a szanaszét heverő hunytakat. Egy-egy kapunál megáll, csak halljuk, hogy jobb keze matat, majd betuszkol valamit valahová. Gyors észjárásúak gyorsan rájönnek, hogy ez bíz'a egy postás. Lassúak némileg utóbb. Ez egészen addig folytatódik, amíg H is rá nem jön. Akkor végre a bringás postás megáll, nekidönti kétkerekűjét a kerítésnek. Kétszer is megnézi a kezében tartott újság címzettjét. Megakad a dalelőadásban, füttye álmélkodó; olyan, mint a Csillagok háborújában a kis robot (R2D2) tilinkózása. Kétszer csenget, de mivel választ nem kap, bemegy a kapun. Ugrabugrálva-szökdécselve átfülemülézi magát Rozikán, annak jó édes anyukáján, kik is a házba vezető gyalogúton heverésznek elég gondatlanul, majd a hóba taposott járaton elér a disznóvágási kisérlet színterére. Itt négy-öt szempillantás alatt felméri a helyzetet, átlibben az egyik merénylőn (mindketten arccal belefúródva a hóba; hébe-hóba így jár az ember, sajna), s elérkezik MA pirospozsgás malacpofájához./

Ismeretlen Postás /a hangja nagyon ismerős!/: -Maga MA?

/Elétolja a magazint, melyen mi nem látjuk mi van, de a vágottszemű (Made in China) MA-nak elkerekedik a szeme./

MA /fejét nehezen mozgatva, bármelyik irányba értendő/: -Röf-röf!

Hangja alapján már nem annyira ismeretlen, de még mindig postás: -Vagy mégsem?

/Elhúzza a magazint./

MA /élénkebben/: -Röf-röf!!

H /merthogy ő a postás, most már látjuk is/: -Esetleg van valami köze hozzá?

MA /sokkal izgatottabban/: -Röf-röf-röf!!!

H: -Esetleg családtagja?! Vagy rokona?!?!

MA /extázisban vergődve/: -Röf-röf-röf!!! Röf-ui-röff-uii-uiii-uiiii!!!!

H: -Jól van, azért nem kell ennyire beizgulni! Itt írja alá, azt utána azt csinál vele, amit akar!

/MA időközben -a jelentős érzelmi megrázkódtatás hatására- megszabadul a Potterek varázslatától. Egyelőre kimerülten hever a hóban, kezei-lábai-agyműködése szétcsúszva. H néhány pillanatra megvilágosodik (nem kell izgulni, nem tart soká)./

H /agya helyén, a gyakorlatilag üres koponyájában, néhány kósza gyertya felcuppan, s pár másodpercig égve marad/: -Hát, hogy én milyen hülye vagyok! Ha nem tud beszélni, akkor hogy tudna írni?

/Gyertyaoltás./

H /folytatólagosan/: -Hogy én mekkora állat vagyok!

/H döbbenten elnémul. MA feltápászkodik, azért. Ijedten ledobja a földre az újságot. MA kigúvadt szemekkel lesi a lapot, amelyen RG képe látható. Gúvadást H félreérti./

H /menekülőre fogva a figurát/: -Hogy ez mekkora állat! Nem kell aláírni sehol! Nem kell az anyja neve! Nem kell a TAJ-száma! Nem kell! Nem kell! Nem kell! Nem kell!

/Az első "nem kell" fokozatosan átcsúszik az István, a király ugyanilyen szövegű dalrészletébe; a többi már a mjuzikelből. H pánikba esve rongyol el; átugrál az útjába eső holttesteken, szolgálati bicajára pattan, vadul csilingelve elindul abba az irányba, ahonnan érkezett. Áthajt a piros lámpán, az elhunytakon, kik is meg-megrándulnak, s a következőképpen kommentálják a dolgot./

1. Hulla: -Uff!

2.: -Affrancba! 

3.: -Anyád! 

4.: -Lehet kérni még egyszer?

5.: -Mindjárt kinyúlok!

/Újra MA. Oldalról látjuk, hogy négy lábon áll, felszegi fejét. Hősies póz, hősies zene. Meglódul. Hátulról követjük egy kicsit. Futás közben kis szárnyai nőnek. Átlibben az egyik kutricán. Megremeg a föld. Átvitorlázik (szárnyai gyorsan csapkodnak) egy házon. Földet érése újabb rázkódást okoz. Egy folyón. Újabb döngés. Itt a kamera lelassul, MA fokozatosan eltűnik a horizonton, ugrásai által okozott döngések döngicséléssé halványulnak, majd kép és hang finoman eltűnik./  

                                                     

         

 

  

 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

 

Oldal: 29. rész: MA esete a disznóvágással
Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége - © 2008 - 2024 - micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat