23. rész: NY, B és F, az önkényes házfoglalók
/Menekülnek. Menekülnek. Menekülnek. Tényleg hegyen-völgyön, de még vízen, őserdőn, sivatagon át is (grátisz). Éjszakák és nappalok váltják egymást, mikoron is, egy erdőben kifekszenek. F nagy döngéssel oldalára dől; NY -hason fekve, széthajított lábakkal- kiterül; B hátára zuhan, talpai az égbe merednek, szárnyai szét./
NY: -Nem...
B: ...-bírom...
F: ...-tovább!
/Lihegnek, kinyúlnak, egyszerre elalszanak./
/Felébrednek. Éjszaka van, dideregnek kissé./
NY: -Szerintem kéne keresnünk egy helyet, ahol meghúzhatjuk magunkat. Ha már első este...
B-F /egyszerre/: -Első???
Ny: -Jó, jó; akkor, ha már ma este is így fázunk, mi vár ránk télen?
F: -Én éppenséggel tudnék kunyhót építeni...!
B-NY /egyszerre/: -Na neee...!
F /sértődötten/: -Hát persze, egy szamár ötletét sohasem kell komolyan venni!
NY /békítően/: -Tudod, F, mi NY-val egy kicsit nagyobb és komfortosabb kéglire gondoltunk, mint amit te magadnak építeni szoktál. A te kalyibád csak arra szolgál, hogy betolass, és TE elférj. Ezúttal hármunknak kéne elégséges hely!
/F valamit mondana, de NY megelőzi./
NY: -Tudom, tudom, van egy olyan közmondás, hogy sok jó ember kis helyen is elfér. Ám először is; látsz itt akár egy embert is?! Másodszor: mennyire kis helyen?! Szerintem keressünk egy melegebb helyet, legalább ma éjszakára. A többit később meglátjuk. De merre is induljunk?
B: -Nagyapám, Trójai Faló, azt találta mondani egyszer, idézem: "Minél magasabbra szállasz, annál távolabbra látasz!" Na, ezt a mondást -ezúttal mindenféle politikai áthallás nélkül- direkte lehet alkalmazásba venni. Így hát, most összeszedem maradék erőmet, s felröppenek -hmmm, ez a felröppenés azért túlzás; de lehet-é repülve felvonszolni magát egy madárnak? Létezik-é ennek a gyötrelmes felemelkedésnek valami olyan szinonimája, amely képes kifejezni azt a madárfeletti teljesítményt... Madárfeletti? Ez olybá hangzik, mintha a dolgot egy mindannyiunk felett álló...
F-NY: -B!!!
B /eszmélve/: -Ó, ti térdig talajban járó szellemtelenek...
/Legyint a szárnyával, lemondóan; majd nehézkesen felröppen./
NY /utána kiabál/: -Remélem, B, éles látásod, s éleslátásod ezúttal sem hagy minket bokorban. Vagy erdőben? Vagy cserben? Affranc se tudja!
/B eközben felvergődik egy magas, viszonylag jó kilátást biztosító ágra. Ahogy körbevizslatja az alatta, s előtte elterülő ligetes-erdős tájat, szeme egy házat pillant meg a közelben. Elhagyatott, egykor szebb napokat látott parasztház: enyhén omladozó, fehér falak -s minden, mi jó falat; de nevágjunk a dolgok menetének elébe-; csálé kémény a moharágta tetőn; szú-paradicsom vaskos faajtó; valaha üveges, ma már csak hevenyészetten bekötött-bedeszkázott szemű ablakok, melyekre töredékes zsalugáterek borulnak itt-ott, szemérmesen. Mellette mellőzéstől megroggyant melléképületek, mellékesen: ólak, istálló, tengerifőnök, csűr, csavar. A ház egyik ablakán keresztül gyenge fény szemerkél, kifelé./
B /elgondolkodva simogatja egyik szárnyvégével az állát/: -Igen, igen.
/Visszaereszkedik úti társaihoz./
NY /izgalomban/: -Láttál valamit?
B: -Láttam egy erdei házat, melyből fény szűrődik ki.
NY: -Messze?
B /tűnődve/: -Amennyiben és jól ítélem meg, akkor jelenlegi helyemtől és helyzetemtől 824 méter 64 cm-re van, 2 óra 6 perc irányban. A biztonság kedvéért kalkuláljatok bele +/- 15 cm-t.
/NY-nak csörömpölve leesik az álla./
F: -Mit mondasz?
NY /gyorsan felmérve a helyzetet/: -Semmi különöset, csak annyit, hogy el kell vigyél odáig.
F /erőst és jogost gyanakszik/: -Ezt mondta volna?
B /töprengve, NY-hoz fordulva/: -Azt hiszem, csak 48 cm lesz; véletlenül beleszámoltam az orbitális hekladomenciát, ezért.
F: -Most meg mit mond?
NY: -Csak annyit, hogy nem kell olyan messze vinned engem.
F /továbbra is/: -Tényleg ezt mondja?
NY /elégedetten vigyorogva felmászik F hátára, és -nyeregben érezve magát- (pedig hol is ám a nyereg?) kiadja az ukázt/: -Ajánlhatnám esetleg, hogy elinduljunk? Feltéve, ha még ma oda akarunk érni.
F /épp elindulna, de NY megjegyzését hallva, megtorpan/: -Micsoda?! Olyan messze van, hogy talán ma oda se érünk?!
NY /türelmetlenül/: -Dehogy, ez csak amolyan szólásmondásféle! Nem kell komolyan venni!
F /gyanakodva/: -Akkor miért mondja?
NY /fokozatosan dühbe szamárolva magát/: -Mert hirtelen ez jutott eszembe! De most már tényleg induljunk, mert sose érünk oda!
F /már nekilódulna,
/NY elégedetten felmászik F hátára, és -nyeregben érezve magát- kiadja az ukázt./
NY: -Ajánlhatnám esetleg, hogy elinduljunk? Feltéve, ha még ma oda akarunk érni.
/F már indulna, de NY utolsó szavaira megtorpan./
F: -Micsoda?! Olyan messze van?! Hogy esetleg ma már oda se érünk?!
NY /türelmetlenül/: -Dehogy, ez csak amolyan szólásmondásféle! Nem kell komolyan venni!
F /gyanakodva/: -Akkor te miért mondod?
NY /fokozatosan dühbe szamárolja magát/: -Mert hirtelen ez jutott eszembe; de most már aztán tényleg induljunk, mert sose érünk oda!
/F indulna, de megint visszahőköl./
F: -Sose?! Akkor mégis messze van?
/NY levegő után kapkod; sikerül is egyet elkapnia. Gyorsan a szájába tömi az illetőt, mire akut légszomja megszűnik. Hirtelen beleordít F egyik lapaj fülébe./
NY: -Lódulj már, te szamár, kövesd B-t, és addig, amíg odaérünk, ne kérdezz már semmit!
F /megakadva/: -Olyan sokáig?
NY /távolodva halljuk, visszhangzik az erdő/: -Áááá, nem bírom...!!!
/Odaérnek a lakhoz. Belesnek, mindegyikük másik ablaknál. NY a kivilágítottat választja. Még a végén megvilágosodik./
B: -Láttok valamit? Itt teljes a sötétség, mindösszesen két egér egerész a sarokban.
/Szemből, premier plánban látjuk, ahogy rettentő szörcsögéssel nyelve körbenyalja a csőrét./
F /a másik setét ablaknál/: -Én egyáltalán semmit. Az is jellemző, hogy ott és akkor, ahol és amikor vagyok, nem történik semmi. Az igazat megvallva, az sem jobb, ha történik.
NY /vadul vigyorogva/: -Itt viszont van valami, és ez tényleg nem semmi!
/A másik kettő odamegy. Belesnek. A látvány tényleg kiváló minden belesnek. Baromi nagy asztal, roskadásig kajával, s piával./
NY: -Nagyon köszönjük a szíves invitálást! Nem kérdés, hogy élni is fogunk vele!
F: -Miért, tényleg meghívott minket valaki?
/NY gyorsan elhessegeti a kérdést, mire az -sértődötten- elszáll a fák közé./
NY: -Akkor talán, tisztelt barátaim, fáradjunk -hiszen fáradtunk eleget- beljebb. Úgy látom, ezúttal se az öltöny, se a nyakkendő nem kötelező. Kinyitom ezt az ablakroncsot, és már benn is vagyunk.
/NY bemászik, B beröppen./
F: -Azt hiszem, egy szamár ezt nem tudja utánatok csinálni. De köszönöm, hogy innen, az ablakból, végignézhetem, hogyan tömitek magatokat degeszre...! Úgy különben, mindenkinek jó étvágyat!
NY /már belülről, odaballagva az ajtóhoz/: -Kedves F barátom, jöjj a főbejárathoz! Igen, az urak ezen keresztül szoktak közlekedni.
/NY kitárja az ajtót; F -némileg habozva- be./
NY: -Siess, barátom, mert -házigazdáink jóvoltából- páratlan lakoma vár téged, s persze engem is! Nos, cimborák, foglaljunk helyet, és rajta!!!
/Kicsit később, ugyanott. Mindegyikőjük ül vala egy széken, igen komor ábrázattal. Gusztustalanul folyik a nyáluk, miközben vadul sóhajtoznak. A kamera -ezen állapotukat rögzítendő- két kört tesz meg köröttük. NY-n megállapodik./
NY: -Ezt aztán sosem gondoltam volna! Egy ekkora terülj-terülj asztalkámnál éhen maradni!
/Kamera nekilódul, és végigpásztázza az asztalt. Húshegyek és borosüvegek halomba. Mondjuk, más semmi. Se zöldség, se diétás hama./
NY: -Hogy nincs ezek között legalább egy vega! Azt hiszem, kimegyek a kertbe (ha van egyáltalán ilyen), és körülnézek, hátha találok valami ehetőt.
/Nehézkesen feltápászkodik, s elindul./
F: -Várj, NY koma, én is veled tartok. Megkeresem az istállót, hátha lelek egy kis szénát, az istállóját neki!
B /elgondolkodva forgatja a kezében tartott sült csirkecombot, majd eldobja/: -Igazatok van, mégis csak frissen az igazi!
/B vissza az egeres szobába; fröcsög a nyála, csattog a csőre; szemei rémséges-vérvörösen villognak; az egész egy horror. A következőket inkább ne firtassuk, oxi?!/
24. rész: Gyűn az ellen!
/Haramiák lopóznak az erdőn, szorosan egymás mögött, fejük folyamatosan forog nyakukon. Kémlelik a sűrűt, s a ritkást egyaránt. Közben kiválóan éneklik a következő nótát./
Haramiák: -Sárgarépa, zöld uborka, kummm!
Hová megyünk, este, Pista, kummm!
Az óvári nagy uccába,
Székely néni udvarába, kumma-kumma-kumm!
/A nóta második sora -ha lehet ezt vizuálisan kifejezni- enyhe számonkérés jellegű, a haramiafőnöknek címezve. A legelől haladó -egyébként igen kistermetű- FŐNÖK hirtelen megtorpan; jobb kézfejét ökölbe szorítva, hátra- s felveti azt, mintegy jelezve, miszerint ÁLLJ! A biztonság kedvéért -halkan ugyan, de- mondja is. A felütést a mögötte baktató jóember kapja, aki -eltorzult orcával- meg is áll, s ugyanezt az üzenetet adja villámsebesen tovább. A láncolat végigmegy a brigádon, kóttyadtan, egy helyben dülöngélnek kissé. Leszámítva az utolsót, ki is belegyalogol az előtte megbódultba. Az egész sor dominószerűen eldől, a legnagyobbat a sor elején álló FŐNÖK zuhan. Lassan feltápászkodnak./
FŐNÖK: -GRRRRR!
/Haramiák a morgásra fénysebességgel kifogástalan, egyvonalas sort alkotnak. FŐNÖK -az elfojtott indulattól- halkan kérdi beosztottjait./
FŐNÖK: -Talán-talán az imént nem méltóztattatok észbevenni, mit is parancsoltam néktek?!
/Az eddig moccanatlan sor mintha valami gospel dalárdává alakult volna át, behajolva és csettintgetve, mosolyogva és riszálva, válaszol./
Banda: -De hallottuk, de hallottuk, kummm!
De hová megyünk este, Pista...
FŐNÖK: -Kusss!!!
/Kép -mint háttér- marad, de három kisebb képen láthatjuk, milyen hatást is gyakorol a kisemberi kajabálás menekülő barátainkból. Nos: 1.
NY bizony répázna,
Ejnye, a kis parázna!
És, ha tudná, mi volt ez,
Egyből be is parázna!
Ijedelméből kifolyólag elengedi a még inkább a földben lakozni akaró répát (aki gyorsan el is búvik, rendesen), és lendületileg vezéreltetve, hátrafelé bebucskázik a sufniba. Ez egy falhoz épített, keskeny tákolmány. Beérkezve, mindenféle szerszámok hullása kezdődik alá, mit is betetőzve, NY fejére pottyan egy üllő. KO!
2. F is felkapja a fejét, s ezen ösztönös mozdulat fejbeverést eredményez. Ugyan ez még csak mindösszesen egy fejkongást -amiről mindenki tudja, UGYE?!, hogy a fejdobolás egy egzotikus változata- okoz, ami nem jelentene fejtörést hősünknek. Nadeviszont, az etető reá dőlése... KO!
3. B a sötét szobában épp egy egeret próbál elkapni, de az érzelmektől túlfűtött hang dezorientálja, így a falnak csapódik. Széttárt szárnyakkal lecsúszik, hátán fekve, a fal mellett, kiterül. KO! Egy szempillantás alatt előbújnak az egerek, akik körtáncot járva a következő derűs dalocskát dúdolgatják, persze cincogi hangon:
Sárgarépa, zöld uborka, kummm!
Kipurcant a hülye bagoly, kummm!
Bezárt neki a szemészet,
Nem lesz itt több egerészet, kumma-kumma-kummm!
A három filmecske nagyjából egyforma hosszú legyen; először egyszerre, másodszor külön-külön menjen le, Replay feliratokkal./
25. rész: Az ostromba ostrom, avagy az otromba otrom (esetleg nem tetszik valami, he?!)
/A csapat a fák között, de már közel a házhoz, áll./
FŐNÖK /suttogva, de az előzetesen végrehajtott ordításhoz képest értelmezhetetlenül halkan/: -Valaki járt a mi szépséges palotánkban, de az is lehet, hogy még most is ott van! Az ajtók és az ablakok tárva, sőt, nyitva! Nem így hagytuk itt ezt a kis kastélyt, ugye, fiúk?
/Megnevezettek élénken rázzák fejüket horizontálisan, csak egyikük, aki az erdőbéli orrabukást okozta -mától egyszerűen Hülye, azaz H-, bólogat mély átéléssel. A FŐNÖK rámered, majd lassan a többiek is. Egyszerre csak H megáll, visszabámul FŐNÖKre. FŐNÖK egy mély sóhajtással a zsebébe nyúl; minimálisan kotorász, majd előhúz egy baromi nagy tantuszt. Leejti. Így hát H-nek leesik./
H: -Bocsika!
/Ezt mondja, és elkezd köröket leírni fejével, amelyekből lassan, rettentő erőfeszítések árán, keresztirányú mozgás alakul ki. A többiek továbbra is döbbenten bámulják, miközben nagyjából kialakul a megfelelő mozdulatsor.
H /újra/: -Bocsika!
/FŐNÖK -kitörvén ámulatából- magához vonja az irányítást. Az azonban ellenáll!/
FŐNÖK /miután jól összerugdosta, s behúzott párat az irányításnak/: -Mossanmár oszt (vagy szoroz?) nyukton maracc-é mán?
/Kérdezett nem válaszol. Bedagadtak a szemei, kidagadtak az erei; dagadt, úgy, ahogy van. H -miközben transzba esve, folyamatosan és nemlegesen rázza búráját- váratlanul megint megszólal./
H: -Bocsika!
/FŐNÖK ezt már nem bírja tovább. Megkérdezi a hozzá legközelebb álló, nagybajszú, totál alkoholista kinézetű martalócot./
FŐNÖK: -Te, fiam, hogy is híínak tégedet? Na, ez a bocsika mindég ilyen hülye volt, vagy csak az akut szereplési kényszer okozza nála ezt a dolgot?
Megszólított Úriember /tűnődve, ábrándosan/: -Mindég hát, de mossanság minha mék majább... Ja, inkább inkább. De legmajább; ööö, leginkább újholdkor.
/FŐNÖK úgy dönt, nem áll le elmélkedni azon, hogy mekkora IQ-val kell rendelkeznie csapata tagjainak. Ösztönösen érzi, hogy a soron következő feladat megoldásához elég lesz annyi, amennyijük van. Részletesen kifejti elképzeléseit./
FŐNÖK: -Odalopózunk. Füttyentek. Berontunk. Idegent azonnal felkoncoljuk.
H: -Bocsika, és ha csak félig idegen?
FŐNÖK: -Arra gondolsz, hogy valamelyikünk ismeri az illetőt, másunk viszont nem?
H: -Bocsika, de nem...! Hanem arra, hogy az egyik fele ismerős, a másik pedig nem...
FŐNÖK /némileg elborulva/: -Akkor azt a felét döföd le, amelyik nem!!!
H: -Bocsika, de nekem nem tetszik ez az egész szurdancsolás! Nem lehetne ezt az egész problémát a parlamentáris demokrácia jól bevált metódusaival feloldani? Mi lenne, ha -pölö- szavazásra bocsájtanánk az egész problémakört?
FŐNÖK /megtépázott idegrendszerrel, de visszafojtott hangerővel/: -Nem!!!
H: -Meg különben is, ha jól tudom -és jól tudom, mert ebből írtam a disszertációmat a turkamurkai egyetem pézsmapocokhajtogató szakán- nem szabad csak úgy, ukkmukkfukk, legyilkolni az ellent! Hanem fogságba kell őt ejteni! A hadifogolynak pedig jár fogorvosi ellátás -ha nála van a TB-kártyája-; napi egy liter vodka, hacsak nem tartalmaz egészségre ártalmas összetevőket, mint pölö alkohol; családlátogatás, ha épp nincs háború; tulipán...
FŐNÖK: -Kuss!!!
/Megint kissé hangosra sikeredik, miért is a hangoskodó újfent szájára tapasztott kézzel jelzi, hogy ezt már megint nem egészen így gondolta./
FŐNÖK: -Azt mondtam, hogy a meglepetés mndig hatásos fegyverét alkalmazzuk az ellen ellen! Csendben utánam!
/A csapat -rettenetesen ordítozva- megindul a tanya visszafoglalására. Pillanatok alatt letapossák FŐNÖK-öt, vidáman botladoznak fel s alá./
FŐNÖK /sárbatiportan, közelről/: -Ezért a csapatért kinyírom a haramiakölcsönzőt!
/Ostrom szépen zajlik. A csapat a saját maguk által kreált káoszban, fel-alá, rohangászik. Egyikük elvágott nyakkal terül el, a másik tarkójába hátulról áll bele egy nyílvessző. Érintett -kipurcanás előtt- csodálkozva fordul hátra. H egy rajzos használati utasítást böngészve, megpróbálja a nyilat újra kilőni./
H: -Bocsika, a következő már biztosan sokkal jobban fog sikerülni!
/Lenyilazott szépen haldokolódik. A következő nyílkilővés halántékon kapja az előtte elfutó haramiát. Csórikám, azonnal./
H /büszkén a csodálkozó lenyilazott felé fordulva/: -Na ugye, én megmondtam!
Első lenyilazott: -Aha! /Oszt neki annyi./
/Mi is történik önkényes kérófoglaló barátainkkal ezenközben? Nosíme (Jamagucsi)! Bocsánat, az egy másik történet! Így csak: Nosíme!/
/Tehát! Mikor a csendes megszólítás a lepényleső csukva tartására elért pozitív szereplőinkhez, a következő hatás váltódott ki belőlük, sorjában./
/Képernyő, bárhogyan 3 részre osztva. 1.: NY talpra ugrik. 2.: F felemeli a fejét és a füleit. 3.: B kinyitja szemeit. Kábultan tekintenek körbe, halvány lila gőzük sincs, hol vannak, s mi történik. A roham hanghatásaitól megrémülve 1.: NY bemenekül a sufniba, és a sarokba bújik. 2.: F arccal előre beáll egy lóállásba (s így egy jó állásba kerül?). 3.: B szemei elkerekednek, s ijedtében egy gerendára röppen./
/A négy emberes kemény mag végső rohamra indul. Beugrálnak az ablakon, berontanak az ajtón, persze iszonyatos üvöltözések közepette. Győzedelmes csatakiáltás hangzik kifelé./
Rablók /egyszerre/: -Győzelem!!!
/Komoly zabálás-ivás veszi villámgyors kezdetét. Betántorog H is, kezében az íjjal./
H /beordít/: -Alkálielem!!!
/Többiek leesett állal bámulnak reá. H átcsoportosít./
H: -Bocsika! Hát persze, hogy győzelem!
/A fél arcával a sárba tiport FŐNÖK felkászálódik, és a heveny tivornya kiszűrődő zajait követvén, elindul vala a ház irányába. Menetének közepette rapid vizsgálatot végez a támadás során veszteségként elkönyvelhető bajtársakon. Villámgyorsan jut tuti következtetésekre (ettől kezdve a CSI, NCIS, de a többiek is csukják be szépen a boltot). Belép az ajtón; mulatozás leáll, mindenki rá néz./
Főnök /8,7 amplitúdós fenyegetéssel a hangjában kérdezi/: -Szóval győztünk?!?!?!
Mindenki (H-t leszámítva), egyszerre: -Győztünk!!!
H: -Vesztettünk!!!
/Mindenki döbbenten néz rá. H visszanéz./
H: -Jól van na, győztünk! Mostanmegmár, miafrancotgermántszászt bámulóztok így reám, he?!
Főnök /kitartóan, ugyanabban a hangnemben, mint előtte/: -Mi történt az ellenséggel?!
Többi /lelkesen, egyszerre/: -Legyőztük őket! Elvágtuk a torkukat! Lenyilaztuk őket! VÉGÜK VAN!!!
Főnök /nem ismétlem önmagam/: -Mi van Böfögővel?!
Egyik /vállát vonogatva/: -Hát, láttam szegínt, átlűve...
Főnök /még mindig/: -És hol van a Fogatlan?!
Másik /füle tövét vakargatva/: -Hát, kint hever, nyakaszegetten...
Főnök /kitartóan/: -És mi történt a Csámpással?!
EgyikMásik /barátfülét majszolgatva/: -Hát, agyafúrt lett, ölég megkésetten...
Főnök /immáron maradék csontfogait és az idő vasfogát csikorgatva/: -És mi történt az ellenséggel?!
Haramiákok /kissé csodálkozva, hogy Főnökük ezt a nyilvánvaló tényt nem látja át, de azért újfent lelkesen és egyszerre/: -Legyőztük őket! Elvágtuk a torkukat! Lenyilaztuk őket! VÉGÜK VAN!!!
Főnök /acsarkodva/: -És hol van az ellenség?
Hősök /kevésbé lelkesen, s a Főnök abnormál agyi állapotára utaló jelzések alkalmazásával -nyitott tenyér arc előtti lengetése keresztben; halántéknál agy felé történő fúró mozdulatokkal; stb.-, egyszerre/: -Legyőztük őket! Elvágtuk a torkukat! Lenyilaztuk őket! VÉGÜK VAN!!!
Főnök /bele a képernyőbe, eltorzult ábrázattal/: -Ezért tutira megfojtom a Banditaközvetítőt!
/Reklám. Angyalhangon énekelve iszonyat arcok úsznak keresztbe-kasul a képen. A dal szövege elég bonyolult, le is írom, nehogy elfelejtsük: "Bandita, bandita, bandita..." stb. Mondjuk, legyen szó-szó-mi és tá-titi. Na, ez vagy hússzor, a végén két extravagánsan ocsmány pofa kinagyítódva, a szöveget erősen megnyomva, durván és harsányan, bele a mi képünkbe: "Banditákat kölcsönbe!" Ez legyen szó-fá-mi-ré dó-dó-dó, azaz tá-tá-tá-tá ti-ti-ti./
/A képet egy bárd hasítja ketté, mely mögött maga a Főnök vicsorít, csúnyán./